Fp-ért áru

2018/04/15. - írta: erminavet

kiskáté

Igyekeztem minden elképzelhető kérdésre válaszolni. Egyrészt ez biztos nem sikerülhet. Másrészt lesznek benne olyanok, amit te már nagyon jól tudsz, ezért idegesítő szájbarágásnak tűnik. Bocsánat.

1. Miről van szó?

Forge-pontokat (fp-ket) raksz a Bárkámba, én pedig cserébe holnapos terméket (árut) adok.

2. Mit kell vállalnom?

Gyakorlatilag semmit. Csak annyit, hogy betartod a felételeket. Nincs elvárt minimális pontmennyiség.

3. Milyen feltételeket kell betartanom?

Két feltétel van. Egyrészt csak akkor kezdhetsz el pakolni az adott szintbe, ha megbeszéltük, ha engedélyt adok rá. Másrészt mindig megmondom, hogy maximálisan hány pontot lehet pakolni az adott szintbe.

4. Mi történik, ha nem tartom be a két feltételt?

Azt kockáztatod, hogy a végén nem kapsz árut vagy csak kevesebbet kapsz.

5. Miért kell megvárnom a pakolással az engedélyt?

Ez egy irányított építés mindenképp (később kiderülnek még erről részletek). Én is messze vagyok még a holnaptól, nem termelem megfelelő mennyiségben a holnapos árut, nekem is be kell szereznem, hogy odaadhassam neked. Ezért is kell pl. adott esetben várni.

6. Más is ugyanazt a limitet kapja a pakolásra?

Igen, aki ebben a konstrukcióban épít, az ugyanazt a határt kapja. Ha megváltoztatom a határt, mindenkinek egyszerre változtatom. Ugyanakkor bármikor jöhet valaki, aki csak úgy magától berak fp-ket, ezt nem tudom megakadályozni.

7. Ezek szerint az végez előrébb, aki hamarabb éri el a limitet?

Igen, de menet közben többször is nőhet a limit, vagyis ez a pozíció nem örök. A végén olyan is lehet, hogy azt mondom, szabad a vásár, bárki bármennyit tehet bele! De olyan is, hogy az adott pillanattól senki ne rakjon!

 8. Mit kapok én?

Alapvetően holnapos árut. Minden szabályosan betett pontért egyet. (Tehát nincs nettósítás, mint esetleg másoknál, ahol levonják, ha jutalmat is kapsz a helyezésedért.) De ezen felül adott esetben végezhetsz az első öt hely valamelyikén, és ebben az esetben a játék fp-t adhat a raktáradba, rajzokat szerezhetsz az adott nevezetességhez, medálokat kaphatsz.

9. Mire jó ez nekem?

Természetesen arra használod a holnapos terméket, amire akarod. A legfontosabb, hogy az ilyen megállapodással lehetővé válik neked, hogy olyan nevezeteseket építs, amelyeket másképp bajos lenne, mert a korodtól távol vannak, így nem tudnál árut és rajzokat szerezni hozzájuk. Természetesen az a legszerencsésebb, ha egyszerre szerzed meg tőlem (illetve nálam) a termékeket és a rajzokat is, persze ez nem mindig könnyű.

10. Mikor kapom meg a bepakolt fp-k ellenértékét?

Amikor lép az adott nevezetes, minden érintettnek írok levelet, és megkezdem a kifizetést. Általában a legjobb helyezést elért támogatótól kezdem, tehát attól is függ, hogy milyen gyorsan érek el hozzád, hogy az előtted lévőkkel milyen hamar tudom lebonyolítani a kifizetést. Azon leszek, hogy minél hamarabb elszámoljunk.

11. Milyen holnapos árut kapok?

Minden esetben jelzem, hogy milyen van, ha a választékból akad olyan, ami tetszik neked, akkor már mehet is a kifizetés, ha nem, megpróbálok olyat szerezni (cserével), amilyet szeretnél. Ez azonban eltart egy ideig.

12. Hogyan történik a kifizetés?

Sajnos a játék nem teszi lehetővé, hogy egyszerűen átadjam neked a termékeket. Csak termékcserére van mód. De természetesen ezt úgy tesszük, hogy te a lehető legkevesebb és legolcsóbb árut add. Vagyis te feleannyi terméket adsz, mint én, páratlan számnál annál egy féllel többet. (A játék 0,5 és 2 közötti cserét enged.)

13. Milyen terméket adok én a cseréhez?

Úgy a legjobb, ha bronzkori árut adsz, tehát fát, márványt, festőanyagot, követ vagy bort. Célszerű időben gondoskodni ezek valamelyikéről. Például ha 100 fp-t teszel be, és mézed van fölöslegben, 13 mézet cserélj el előre mondjuk 26 ékszerre, majd abból 25-öt cserélj el 50 borra! Az 50 bort fogod elcserélni velem pl. 100 okosanyagra. (Ha így teszel, mindössze 2-3 tízezredrészt kell kifizetned értékben a holnaposhoz képest!)

13. Ki teszi ki az ajánlatot?

Te. Egyrészt ha én tenném, ott lenne legalább rövid ideig a piacon egy olyan ajánlat, ami bárki számára nagyon előnyös, így valaki leütné. Másrészt így nekem kerül az ajánlat levétele fp-be, és nem neked.

Tehát például ha 120 fp-t tettél be, akkor kiteszel egy olyan ajánlatot, hogy 60 fát adsz és 120 papírbetont kérsz. Ha 33 fp-t tettél az adott szintbe, akkor pl. olyan ajánlat megfelelő, amelyben te 17 márványt adsz 33 élelmezéskutatásért.

14. Kérhetek többféle holnapos terméket?

Általában nem, azért, hogy nekem ne kerüljön több fp-be. Persze, ha az én céhemben vagy, akkor ez nem gond.

15. Mit tegyek, ha nem holnapos termékre van szükségem?

Cseréld el a piacon! Egy korral fölfelé (jövő) elvileg feleannyit kaphatsz, egy korral lefelé (jelen) a dupláját. Két lépcsőben lefelé két korral (posztmodern) négyszeres termékmennyiséghez juthatsz. Három lépcsőben három korral (modern) lejjebb már nyolcszoroshoz. Persze minél több lépcsőn kell végigjutni, annál macerásabb és lassabb a művelet, fölfelé pedig szerintem csak egy lépcsőt érdemes haladni, mert különben többnél egyszerűen túl kevés áruhoz jutsz. De ha ezeket a korlátokat el is fogadjuk, akkor is olyan nevikhez juthatsz sok más mellett, mint a Cape Canaveral, az Innovációs és a Dinamikus torony és a Bárka, hogy csak a szerintem leghasznosabbakat említsem.

Egy kicsit is jól működő céhben segítenek neked a cserékben.

16. Ez az árfolyam reális?

A FoE egyik sajátossága, hogy korok vannak. Márpedig az áruk a korhoz kötődnek, így egy fiatal, még alacsony korban lévő játékosnak nagyon sokat érhet ugyanaz a termék, ami egy régen játszó, felső korban lévő játékosnak gyakorlatilag szemét. Ugyanakkor pl. az fp ilyen kor szerint „infláció”-ja sokkal kevesebb, 20 fp sokat számít egy kezdőnek, de még egy öregnek is. Éppen ez teszi lehetővé, hogy mindkét félnek megérje az ilyen ügylet. Van olyan játékos, aki felháborítóan rossznak találja az általam ajánlott árfolyamot, és van olyan, akinek ez mennyei áldás. Végső soron tehát mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy tetszik-e neki a kurzus. És ha nem, akkor természetesen nem kell üzletet kötnie velem.

17. Melyik nevezetesed építhetem áruért?

Elsősorban a Bárkámat szeretném emelni, de ha te másikat akarsz, akkor könnyen lehet, hogy ott is szívesen látlak. Akad azonban olyan nevim, amelynek léptetése nem vagy csak minimálisan hasznos nekem (vagy legalábbis ezt gondolom), így azok építéséért nem fogok terméket adni. Ezért is kell előtte megbeszélnünk!

18. A Bárka és a többi nevi építése miben különbözik?

Jelenleg csak a Bárka tartozik a kötött építési rendbe, de később más nevezetesek is átkerülhetnek ide. Amelyek nem tartoznak ebbe a kategóriába, szabadabban építhetők.

19. Mi az, hogy kötött építési rend?

Kötött építési rendnél (tehát a Bárkánál) meghatározok egy limitet, ameddig a termékért építők elmehetnek, ahogy erről korábban már szó volt.

20. Mi értelme van a limitnek?

Hát annak sajnos az, hogy ne végezhess az első helyek valamelyikén. Jelenleg konkrétan a Bárkában az első és a második helyen. Azok ugyanis fenn vannak tartva olyanoknak, akiknek nagy Bárkájuk van.

21. Ez igazságtalanság!

Bizonyos értelemben persze érezheted annak, de valójában te vagy kivételezett helyzetben azokkal szemben, akik majd elöl végeznek. Te ugyanis az fp-kért árut kapsz, ők viszont semmilyen ellenszolgáltatást nem kapnak tőlem. Se terméket, se csere-fp-t.

22. Ők ilyen önzetlenek?

Nem. Ők így is jól járnak. Ugyanis a sokadik szinten lévő Bárkák nagyon nagy támogatási jutalmat adnak. Például egy 80. szintes Bárka 1,9-szeres szorzót. Vagyis ha jutalmul 100 fp-t kapna a Bárka tulajdonosa, akkor valójában 190-et kap! Ő tehát szívesen berak mondjuk 185 fp-t hozzám, ha ezzel pl. biztosan második lehet, és jutalmul 100 helyett 190 fp-t kap. Pontosan ez a helyzet a 15/16-os szinten, én tehát megpróbálok találni ilyen játékost. Ugyanígy várok valaki mást az első helyre, így nektek sajnos a második mögött kell végeznetek. De ismétlem, neki nem adok árut, se mást!

23. Mennyi ideig tart egy szint építése?

Ezt sajnos nem lehet megmondani előre. Attól is függ, hogy ti milyen gyorsan pakoltok. De a tapasztalatok szerint a Bárka néhány nap alatt összeáll. Ha persze valamelyik másik nevezetest építed egyedül, akkor az nagyon sokáig is eltarthat, ha te nem teszel bele sokat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foe-tevan-imre.blog.hu/api/trackback/id/tr9213832578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása